A blog eredetije itt található (nincs átszerkesztve):

http://autovezetes.network.hu/blog/kozlekedes_klub_hirei/konyvbemutato-szamos-villamos

A Közlekedik a főváros és a Buszos könyv után itt a harmadik közlekedési album. A könyv apropója egy centenárium. Idén száz éve, hogy bevezették Budapesten a villamosok számozását, szaknyelven a "relációkat". (1887 és 1910 között különböző színes emblémákkal jelölték a járatokat.) A kötet az összes, eddig létezett viszonylat történetét áttekinti az 1-es villamostól egészen a 118-asig. Helytörténeti ismeretterjesztőként is szolgál: ugyanis a régebbi járatok útvonalát böngészve jócskán akad olyan fővárosi közterület és objektum (a Nagyvásárteleptől, a Kispest-villanytelepen át a Sósfürdőig), amely ma már teljesen ismeretlen az olvasó számára. A könyv egyszerre város- és közlekedéstörténet, s "kultusz-album" a villamosok szerelmeseinek.

Legát Tibor, Nagy Zsolt Levente és Zsigmond Gábor új könyve, a Számos villamos nem kevesebbre vállalkozik, mint ennek a 100 évnek a viszonylattörténeti feldolgozására, hányféle útvonalon jártak a villamosok a különféle számjelzésekkel, hogyan változott vagy épp nem változott útvonaluk az idők során, mikor szüntették, mikor indították el őket. Jó utazást kívánunk, nemcsak az olyan megszokott járatokon, mint a 2-es, a 6-os vagy a 49-es, de azokon a több mint fél évszázada nem közlekedő budapesti villamosokon is, mint például a 39-es, a 77-es vagy a 93-as.


Egy kritika néhány mondata:
Legát két korábbi közlekedéssel foglalkozó műve a számtalan apró történetével, érdekességével, finoman és pontosan adagolt szakmázásával szó szerint elvarázsolt, másrészt vidéki fiúként egészen kicsi korom óta vallásos áhitattal tekintek a villamosokra, a nagy sárga városi vonatokra, Budapest számomra első számú jelképére.

A könyv egyszerű és logikus szerkezetben tárgyalja a villamosvonalak történetét, az 1-es vonaltól indulva számsorrendben jut el az utolsó, 120-as viszonylatig. Minden vonal valaha volt összes útvonalát megismerhetjük, utcaszintre bontva.

Ahogy az előző két albumban, most is jelentős szerepet játszik a kiváló minőségű képanyag. Természetesen a képeken villamosok húznak el- és át, de tartalmuk sok helytörténeti albumnál is többet mutat a város eltűnt formáiról és életéről. A tekintélyes háború előtti gyűjtés külön érdekessége, hogy a kor - a fényképezés abszolút értelemben is drága volta miatt - nem arról volt híres, hogy a közlekedést kifejezetten önmagáért fényképezték volna. Így fordulhat elő, hogy vidám családi jelenet szemtanúi lehetünk a Farkasréti temetőnél, az 59-es villamos előtt állva, vagy éppen az, hogy a tanácsköztársaság idején vonuló matrózok helyett egy 8-as kocsira fókuszáljon a tekintetünk.

Azok a kedves momentumok, anekdoták, a hely- és közlekedéstörténeti érdekességek, vagy éppen abszurditások, amelyek Legát korábbi könyveit felejthetetlenné tették, most is szép számmal megjelennek a fotók mellett.

(a nem teljesen pozitív hangvételű kritika teljes egészében itt olvasható)

Egy másik kritika a nana.hu oldalról:

Ne szálljon fel, ha a lámpa ég – egykor ezt írták a villamosok oldalára. Ma meg ezt: amíg a lámpa ég, még felszállhat – nos, ennyit jelent 100 év. A két felirat születése, a tiltó és a szolgáltató szemlélet között ennyi idő telt el, és azóta is, hogy számozzák a villamosokat – korábban színes tárcsákkal különböztették meg őket.

Ne száraz forgalmi és műszaki adatokra számítsunk persze; nézegetős könyvről van szó. Kilencven viszonylatot tárgyal, ám ebből ma már csak 25 létezik.
Egykor villamos járt a Bazilikánál, az újpesti felüljárón és a Megyeri csárdánál, bal oldali volt a közlekedés, lehetett dohányozni és kalauzok járták a kocsikat. Néha pedig, május 1-jén pirosra festettek néhány vagont.

A villamos a kötött szabadság jelképe: mozgásba hoz, elvisz messzire – de csak amerre a pálya engedi.

„Melyik volt a kedvenc villamosom gyerekkoromban? – kérdez vissza Legát Tibor. „Mindegyik, amelyiken soha nem utaztam.”

Az ötvenentúl.hu oldal válogatásában e könyv megtalálható

6 letehetetlen könyv férfiaknak

Dob és villamos
Hallgatnivaló: Váradi Júlia beszélget Legát Tiborral, a híres "közlekedővel" a Klub Rádió 2010. december elsejei Dobszerdájában.
http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20101201-185852.mp3
http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20101201-192851.mp3
http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20101201-195851.mp3

Villamossal a Bartók Rádióba(n)
A Számos villamos újra hallat magáról!
A Bartók rádiós interjú Legát Tiborral meghallgatható az MR3 hangtárjában

http://hangtar.radio.hu/share-3-20101124_192043#!#2010-11-24

Lapozz bele!

(katt a képekre, nagyíthatók)

 

A 33A villamos végállomása a Váci útnál - 60-as évek

 

 

A 4-es villamosvonal megnyitója a felszabadulás után
 

 

A Magyar Egyesült Néni Kommandó (MENK) akcióban, az 1960-as években

 

 

Baross téri vágányépítés, negyvenes évek
 

 

Erzsébet-híd téma
 

 

Pszichedélia az Erzsébet hídon. Naná, hogy 68-as

Tranzit Art Café

Cím: A Kosztolányi Dezső térnél, a Bukarest utcában (a volt buszpályaudvar épülete)

1116 Budapest

Telefon:(+36-1) 209-30-70

Hogyan juthatsz el ide?

Térkép

Tömegközlekedve:

* Buszok: 7, 7, 114, 173, 213, 214

* Villamosok: 49, 19

Autóval: Közvetlen a kávéház környékén mindig van lehetőség parkolásra. A parkolóhelyek fizetősek (160 Ft/óra).

Bringával: Kávéházunk bringa-barát, közvetlen a bejárat mellett találod a bringa-parkolót.

Csatlakozz a város és a közlekedés szerelmeseihez a Facebook-on is!

http://www.facebook.com/home.php#!/pages/Szamos-villamos/166475643371222

 

Közlekedik a főváros (Részlet)

2008.10.28. könyvesblog

Az 1950-ben indult metróépítés Sztálinváros után a kor második legnagyobb beruházása volt. Akkor még senki nem láthatta a hatalmas kudarcot, ami nemcsak azért történt, mert a művelet sokkal inkább a proletárdiktatúra reprenzentációját jelentette, mintsem ésszerű munkát, de azért is, mert a lelkes propaganda átragadt a szakemberek többségére, akik elhitték, hogy „középkori körülmények” között is eredményesek lehetnek.

Még meg sem száradt a nyomdafesték az ötéves terven, amikor megtörtént az első kapavágás, a Rákóczi úton az egykori Otthon áruház épülete mellett. Itt létesült az első függőleges akna, amit hamarosan további tizenöt követett. Mindez legfeljebb az előkészületek előkészülete volt, de a korabeli sajtó úgy kezelte, mintha máris száguldó szerelvények hasítanák Budapest mélyét. Noha a Szovjetunió nemcsak a moszkvai metró teljes know-how-ját, de fúrópajzsot is ígért, viszont a munkálatok a nélkülözhetetlen berendezés nélkül is megkezdődtek - kézi erővel. Így nem csoda, hogy míg eleinte csak hídépítőket alkalmazott a kifejezetten erre a célra létrehozott Földalatti Vasúti Vállalat, később már tárt karokkal várta a bányászokat is, végül pedig boldog-boldogtalant - a korabeli viszonyok között csillagászati fizetésért.

Amikor1954-ben leállították a metróépítkezést, patthelyzet alakult ki. A főváros alatt hatalmas alagutak éktelenkedtek, amiket különféle módokon - raktározás, gombatenyészet, sőt bortárolás - próbáltak hasznossá tenni, de számolni kellett azzal is, hogy több mint ötezren hirtelen az utcára kerültek. Nem mintha ezek az emberek nem tudtak elhelyezkedni - hiszen kötelező volt dolgozni -, de elképzelhető, mekkora sokkot okozott többségüknek, lelki és anyagi értelemben egyaránt, hogy ők, a sajtó által hősöknek kikiáltott, vagyonokat kereső „szupermenek” egyik napról a másikra utolsó senkikké váltak, akik elmehettek negyedannyi pénzért betanított munkásnak valamelyik gyárba, jobb esetben bányásznak. Nem csoda, hogy az addig aranyéletet élő metrósok egy része, sértett veteránként ismét a föld alatt, jelesül az alvilágban, próbált szerencsét.

Volt azonban még egy HÉV-vonal, ami szintén újdonságnak számított, ám mindjárt hozzátehetjük, hogy egyúttal „régiségnek” is. Még csak egy hónapja létezett az új vállalat, de 1958. augusztus 2-án máris bővült: megkapta a taksonyi vasútállomástól Szigetszentmiklós-Gyártelepig tartó MÁV-vonalat. Itt azonban sokszor XIX. századi körülmények várták a gyanútlan utast, de nemcsak azért, mert gőzmozdonyok is közlekedtek ezen a vidéken! Képzeljenek egy olyan helyzetet, amikor megáll a vonat egy gyár előtt, s a kalauz közli, szálljanak le, és a kerítés mellett gyalogoljanak addig, míg a vonat „odabent” közlekedik. Találkozó a hátsó kijáratnál, ott visszaszállhatnak, és folytatódhat az utazás. Nos, Taksony és Szigetszentmiklós-Gyártelep között ilyen élménnyel gazdagodhatott az egyszeri utas. Az addig kizárólag teherforgalom számára használatos pálya ugyanis a Csepel Autógyáron keresztül haladt, oda viszont még menetrend szerint közlekedő héven sem tehette be a lábát „civil”. Így hát jobb híján, maradt a „megkerülős csel”, az utasoknak 800 métert kellett gyalogolniuk, ami kifogástalan időjárási viszonyok közepette sem kevés. Az abszurd helyzet öt évig tartott, akkor épült meg a gyárat elkerülő pálya.

A 2-es villamosról van szó, melynek pályáját 1949-ben módosították: az addig az Akadémia utcában lévő vágányokat áthelyezték a Széchenyi rakpartra, majd a Lánchíd hídfője alatt - a háború előtt tervezett gyorsvasút már megépített aluljáróján áthaladva - érkezett vissza az eredeti vonalszakaszra. Természetesen szó sem volt arról, hogy az építők már ekkor maguk előtt látták a villamosból kifényképező turisták jövedelmező körvonalait, a változtatásnak inkább prózai: a kommunista párt székháza akkoriban az Akadémia utcára vetette súlyos árnyékát, és az ott dolgozókat zavarta a csörömpölő villamos zaja.

Annak viszont már komolyabb stratégai oka volt, 1950. május elsejére befejeződött a Nyugati pályaudvar környékének rendezése, ami egyebek mellett azt eredményezte, hogy a Balzac-Visegrádi- Kadár utca kampójába jelentős villamos végállomást építettek - valószínűleg az ott lakók beleegyezését figyelmen kívül hagyva. A több utcás hurok természetesen a Váci út felelj neki! - jegyében épült, hiszen ettől kezdve innen indultak a villamosok az angyalföldi és az újpesti gyárakba. De innen startolt 1950. november 7-én a vadonatúj Sztálin-hídra (ma Árpád) álmodott 33-as villamos is, ami - erről majd később lesz szó - a 70-es troli mellett a szocialista számmágia másik tán kevésbé közismert viszonylatjelzése. Az Óbudára közlekedő járat azért kapta 33-as számot, mert 1950. november 7-én éppen 33 éves volt a szentnek kikiáltott Nagy Októberi Szocialista Forradalom.

Ugye ismerik? „Mondd azt, hogy harminchárom…”

 

 

BUSZOS KÖNYV SZÜLETÉSE

Archívumból mestermű

2009. november 18-án mutatták be a média képviselõinek Legát Tibor és Széki Dezsõ közös alkotását, ami a figyelemfelkeltõ „Buszos Könyv” címet viseli. A kötet ismertetésére a Károly körúti Alexandra Könyvesbolt emeleti kávézójában került sor, ahol a szerzõpárosa számolt be munkájuk körülményeirõl. Elõzetesen ismeretlen volt számomra mind a téma, mind pedig Széki Dezsõ személye. Bár a könyv címe sokat sejtet a benne foglaltakról, mégse tudtam igazán eldönteni keletkezésének okát, mindaddig, míg fény nem került a részletekre.

Legát Tibor „Közlekedik a fõváros” címû munkája után most a fõvárosi tömegközlekedés fõszereplõit: a buszokat, illetve azok vezetõinek mindennapjait dolgozta fel, tõle megszokott színvonalon és eredetiséggel.

Munkájának sikeréhez Széki Dezsõ archívuma segítette az írót: a nyolcvan esztendõs egykori buszsofõr öt évtizeden keresztül készített képeket munkaeszközeinek fejlõdésérõl, illetve kollégáinak munkahelyi életérõl.

A munkájára maximális alázattal emlékezõ sofõr elmesélte, hogy 1953-ban kezdett el fotózni 6x9-es gépével.

Elsõ állása 1948-ban az akkor még Budapest Székesfõvárosi Közlekedési Részvénytársaság nevet viselõ vállalatnál volt. Munkahelye 1968-ban kapta a Budapesti Közlekedési Vállalat nevet, ami a mai BKV Zrt. közvetlen jogelõdje.

Legát Tibor által „mininovelláknak” nevezett képleírások jól tükrözik annak a kornak a belsõ ellentmondásait, mely könyvük alaptémájául szolgált. Az ezernél is több darabból álló fotóarchívumból kiemelt képeket mára már digitalizálták, így méltó helyükre kerülhettek e kötet lapjain.

A szerzõpáros az 1940-es évektõl a nyolcvanas években megjelenõ „Ikarus 200”-ig szemléletesen ábrázolja egy emberpróbáló szakma rejtelmeit és érdekességeit az olvasó számára.

Az író kihangsúlyozta, hogy a „Buszos könyv” záróakkordjául választott 1981-es év a magyarországi buszos történelem aranykorának végét jelképezi. „– 1981-ben beütött a válság, és a fejlõdés véget ért” – jelentette ki a szerzõ.

A bemutató után Tibortól megtudtam, hogy egy közös tárlat szervezésére készül a Szentendrei Közlekedési Múzeummal, ahol a fõvárosi tömegközlekedés 1956-os forradalom ideje alatti fekete napjait fogják bemutatni.

Véleményem szerint a könyv nemcsak a buszok szerelmeseinek, vagy nosztalgiázásra vágyóknak szól, hiszen negyven év mindeki számára fontos eseményeit szemlélteti egy szokatlan nézõpontból.

A Jószöveg Műhely gondozásában megjelent kötet foglalkozik a közlekedéstörténet "fehér foltjával", az 1956-os forradalom eseményeivel is.

A szerző elárulta: tervez egy közlekedésbiztonsági kötetet is, amely azonban nem tömegközlekedésről, hanem az autósokról szólna.

A KÖNYV ALAPADATAi

Szerzõ: Legát Tibor

Címe: Buszos könyv

A hazai megjelenés éve és helye: 2009, Budapest

Illusztrációk: Széki Dezső

 

 

... a buszos könyv bemutatóján esett meg az eset

Na, tudod, mi az igazán kemény? A hetes buszt vezetni tíz éven át. Eddig azt hittem az egykori ismeretlen hajnali bulista beszólása csak a nyafogós bölcsészlányok gyalázására tett gyenge próbálkozás volt – de Legát Tibor könyvbemutatóján meggyőződhettem arról, hogy ez bizony a buszos aranykor véres valóságát rögzítő szentencia.

A fotókat készítő Széki Dezső, maga is nyugdíjas autóbuszvezető, az ötvenes években kezdte a buszok és a buszos hétköznapok megörökítését. Annak ellenére, hogy Széki Dezső magát hobbifotósnak vagy az üzemi lap fotóriporterének tartja, a képek nem a naiv kattintgató habitusát tükrözik: bőven van bennük irónia és távolságtartás, mint azt Karafiáth Orsolya meg is jegyezte később a slagjával pózoló buszmosónő képe kapcsán. Széki úr azonban Legáthoz hasonlóan, bár némiképp más tónusban, buszos lélekkel rendelkezik: nemcsak 56-ot, de a hétköznapokat is a vezetőfülkéből szemléli, vélhetően a mai napig - ezért hívja fel a figyelmünket a verekedő utasokra, a vezetők stresszes és fizikailag igen megterhelő életmódjára. És bár a közönség időnként mosolyogva, máskor enyhén zavarban hallgatja a hol elérzékenyülő, hol a brigádkirándulásokat magyarázó vallomásokat – Széki Dezső valójában nagyon is hitelessé teszi a Legát-világ fikcióját.

A képek válogatása egyébként Legát és a fotós közös munkája, de a naiv, brigádnaplós megjelenés már Harsányi Tamásnak köszönhető.

A beszélgetés során megelevenedik valami ebből a mai szemmel minimum ellentmondásosnak tűnő „buszos aranykorból”. Nemcsak Legát szeme csillog a „járműcsodák” emlegetésekor: csuklósbuszok, Ikarus 200-asok vonulnak a szemünk előtt, na meg egy kalauznő-buszvezető románc is felsejlik. És mindezek ellensúlyozásaképp a furcsa tanulság, hogy „a buszvezetők korán halnak”, mert ha megáll a busz, már nem tudnak mit csinálni, hát meghalnak.

A felállás klasszikus: Legát magyaráz – a hihetetlennek tűnő brigádélet és a szocialista nagyvállalat intimitásait, Széki Dezső emlékezik, és egy távoli világ küldötteként ismertet, Karafiáth Orsi pedig az örök (buszos) bliccelő szerepéből szemléli ezt az egzotikus világot. A közönség meg hálás a szereposztásért: se szakinak, se mű-élvezőnek, se totális kívülállónak nem kell magát éreznie.

Elhisszük, hogy Legát kedvenc busza az Ikarus 200-as, azt is, hogy a 70es években a „csiricsáré ruhában intézkedő kalauzt” kinevették volna, és azt is, hogy ha az osztálytársunk apukája buszsofőr volt (lett volna), akkor mindannyian a 7-es busszal mentünk (volna) kirándulni. Miért ne hinnénk? Én a hetes busz vezetőjéről is elhittem a régi történetet...

A beszélgetés zárásaképpen előkerül a már említett buszmosós kép: egy kendős asszony teli szájjal mosolyog a kamerába , miközben a kezében tartott slagból ömlik a víz a fülkében ülő vezető fejére. A kissé morcosnak tűnő úr a kép kedvéért még egy kis ideig visszafogja magát, de sejtjük, hogy fogytán a türelme.

Zárulnak az ajtók, tessék vigyázni!

 

 

 

Újabb könyv jelent meg!

Szerbusz trolibusz

Jakab László; Nagy Zsolt Levente

Jószöveg Műhely Könyvkiadó

A trolibusz könyvéből megismerhetjük a fővárosi troli közlekedés kialakulását, megszilárdulását és hullámvölgyeit 1933-tól napjainkig; az összes vonalat, járműtípust, s a rájuk jellemző műszaki tartalmat.

A korabeli közlekedési rendeletekkel, plakátokkal, sajtócikkekkel illusztrált album - Legát Tibor szerkesztésében - képeivel a trolik bemutatásán túl, felidézi a hajdani főváros arculatát, hangulatát.

 

Forrás: jószöveg.hu műhely kiadó, konyves.blog.hu, nana.hu, granturizmo.blog.hu, tranzitcafe.com, otvenentul.hu, muszakiforum.hu, prherald.hu, prae.hu

Fotók: Legát Tibor szerző engedélyével

Megjelent

- 2012. november

A villamos aranykora - Szöveggyűjtemény 1887-1923

Legát Tibor, Zsigmond Gábor

Jószöveg Műhely Könyvkiadó

A 125 éves villamos ünnepére a szerzőpáros most fantasztikus dokumentumgyűjteményt tár elénk, jelentésekkel, plakátokkal, belső utasításokkal, izgalmas, korhű iratokkal bemutatva e jármű történelmét, kötött pályafutását.

Ár: 3490 Ft Internetes ár: 2790 Ft Előjegyzési ár: 2620 Ft

 

A kép forrása: http://sphotos-d.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc7/378883_513339892018127_2055020694_n.jpg