Menettérti, avagy Veszprém nincs a listán
http://hvg.hu/velemeny/20150226_Menetterti_avagy_Veszprem_nincs_a_listan
2015. február 26.

Mintha a nyelvét nyújtogatná rám az automata, csak a nyelve a pénzem.

– Jó napot, Veszprémbe kérek egy teljes árút, retúr.

– Négyezer-hétötven. Ötvenese...? Köszönöm.

– Én kösz. Hanyasról is indul?

– Egyes. De ki van írva.

– Köszönöm, viszlát!

– Viszlát!

Lemértem, ez kb. harmincöt másodperc, ha az obligát szüttyögést is hozzáveszem az apró-előbogarászással, esernyő-letámasztással, táskanyitással-csukással. Amikor még volt a pályaudvaron az a nyavalyás ablak, mögötte pedig egy igazi, élő ember. Most pedig?

Pár napja elmentem Veszprémbe (nem azért, hanem egy barátomat meglátogatni). Megnéztem előtte a neten a menetrendi információkat. A vonat óra harminchétkor indul, tizennyolckor érkezem az újjáépített Kelenföldi pályaudvarra, az utazás várakozásteljes örömével. Keresem a jegypénztárat, mondják, hogy csak automata van. Hozzám lép egy gimnazistaforma lány, könnyes-riadt szemmel: bocsi, nem szoktam kunyerálni, halál ciki, de elhagytam a pénztárcám, haza kéne mennem Szombathelyre, még ezeröt hiányzik. Ööö, egy százast tudok adni. Jaj, köszi, tényleg bocs.

Jó, nézzünk egy automatát. Beállok a legrövidebb sorba, hárman előttem. Magas, borotvált fejű férfi „anyádat!” vakkantások közepette vásárol. Csóválom a fejem, összepillantva az előttem álló középkorú hölggyel.

Nézelődöm, míg sorra kerülök. Szép lett ez a pályaudvari aluljáró, legalább amennyire meg tudom ítélni; egyszerű, nem puccos, tágas, otthonos. Na, itt is vagyok a gépnél. Kicsit várni kell, még az előző utas blokkját tölti ki az automata. Hű, mennyi információ egy rakáson! Nem hoztam a szemüvegem. Nem baj. Veszprém, Veszprém. Létezik, hogy nincs a listán? Semmi gond, itt egy tovább gomb. Aha, nem nyomni kell, csak érinteni, ez nagyon továbbment. Vissza, ez az. Válasszon jegytípust. Teljes árú. Nyomok egy okét. Jaj, nem jó. Vissza. Nekem retúr kell. Vagy vegyem meg kétszer? Nem, az soká tartana, biztosan van oda-vissza, vagy retúr gomb. Lamberg szívében kés, Retúr nyakán kötél. Vissza kéne léptetni. Hopp, nincs olyan. Művelet törlése. Hű, ez az egészet törölte. Megint választok célállomást, de lám, alakul a rutin, egyből továbbgörgetek. Valaki köhhent a hátam mögött. Milyen meleg van. Jó, ez nem fog menni egy kézzel. Letámasztom az ernyőt. Francnak hoztam ezt a hülye ernyőt, ragyog a nap, a meteorológia jó időt mondott, de én ugye, az örök bizalmatlan... az ernyő eldől, csattan. Nem érdekel. Veszprém, megvan, menettérti. Milyen hülye szó. Jegytípus: teljes árú. Tovább gomb. Mondom, tovább! Nézd már, az előbb csak érinteni kellett, most meg nyomom, és lefagy?

Köhintés. Hátrapillantok, állnak vagy nyolcan mögöttem.

Elölről. Veszprém, menettérti, teljes árú, tovább. Gyorsvonati pótjegy. Az kell erre a járatra? Ha rákattintok, mutat valami plusz infót? Nem mutat. Tovább. Nem megy tovább. Lefagy. Mert rákattintottam? Vagy mi van? Elölről, nem igaz már. Száguld a kezem az érintőképernyőn. Gyorsvonat érkezik az egyes vágányra, mondja a hangosbemondó. A szignál, az nem változott semmit: táriritáririrá. Gyorsvonati pótjegy, hadd jöjjön. Négyezer-hétszázötven. Oké. Fizetés módja: készpénz. Helyezze be pénzt. Hova? Itt a bizonylatot adja ki, ez a kártya helye. Na, ez lesz az. Előveszem a gondosan kikészített, gyűretlen tízezresem, szinte csak odaérintem, és sutty. Benyeli. A kis mohó. Aztán visszatolja. Megfordítom, biztos az a baj. Benyel, benntart, kitol. Mintha a nyelvét nyújtogatná rám az automata, csak a nyelve a pénzem.

Tegyen már be kisebb címletet, ez tízezrest nem vesz be, mondja valaki. Megfordulok, már egész villámcsődület nézi, hova utazom, hányszor és mennyiért. Nincs kisebb, mondom, ennyi van, kész. Ha ez normális pénztár volna, lehetne tízessel fizetni; nem vagyok köteles az automatával kompatibilis címleteket hordani magamnál, buggyan ki belőlem a szabadságharcos. Ne filozofáljon már, hanem csinálja, mások is várnak, mondja egy szigorú, szemüveges hölgy, aki hasonlít az anyukámra.

Elrakom a pénzt, bankkártyát szedek elő. Fogy az idő. Egy tucat szempár mered minden mozdulatomra. Itt már nem lehet hibázni. Vissza. Csak a fizetés módjáig akartam visszajutni, mégis az elején vagyok. Az ujjaim szólót dobolnak az érintőképernyőn, célállomás, menettérti, pótjegy, fizetés módja: bankkártya. Helyezze be. Itt van, nesze. Kód, számlát-nyugtát nem kérek, jegynyomtatás folyamatban. Oké. Addig felveszem az ernyőm, kiveszem a jegyeket; tárca a táskába, jegy a zsebbe, és hátra se nézve otthagyom a közönséget.

Táriritáririrá. Harminchat. Honnét indul a veszprémi gyors? A szemem a Veszprém szót keresi a digitális táblán, az induló vonatok közt. Veszprém nincs a listán. A szombathelyi megáll Veszprémben? Megállítok egy kékruhás embert.

Elnézést, Veszprémbe...? Zavartan mosolyog. Was? Szaladgálok az emberek közt, elnézést, Veszprémbe...? Kábé a nyolcadik utas, aki talál: egyes vágány, de igyekezzen! Futok, pöfögve, mint egy régi gyors, vagy mint egy elhasznált személy. A peronon nincs vonat. Ehelnézést, mondom egy hölgynek, a veheszprémi... én is most késtem le, feleli bágyadtan. Két óra múlva indul a következő.

Odamegyek egy fémoszlophoz. Vastag, fényes. Nézem, nézegetem. Együtt vagyunk már csak a peronom, a fémoszlop meg én. Elképzelem, hogy átfogom, két kézzel, mint annó Sámson, és kitépem a helyéről. Aztán porrá zúzom ezzel az oszloppal az egész világot, de a pályaudvart minimum.

Bocsi, mondja valaki. Megfordulok, hát a gimnazistaforma lány. Ne haragudj, nem szoktam kunyerálni, tudom, hogy halál ciki... én ma már voltam, felelem szárazon. Ja igen, bocs.

Keresek egy vécét az újjáépített pályaudvaron, mert vécéznem kell. Nem kicsit, nagyon. Hát nincs vécé az újjáépített pályaudvaron. Nem tesz semmit, kibírom. Megyek addig a napra. Kelenföld, Etele tér. Ülök a padon, fölényesen vigyorog rám a nap, tehát D-vitamin kúrát veszek, és majdnem két órán át csak nézem az embereket. A kéregetők színes csoportjai közt (az egyik csoport rikoltásokkal üdvözli a gimnazistaforma lányt) hamar felfedezem a rendszert, és eldöntöm, hogy írok róluk egyszer egy riportot.

És hát próbálok gondolkozni a technológiai fejlődésről, aminek tulajdonképpen lelkes híve szoktam lenni. Meg hogy a haladás, az mi is.

Már úgy értve, hogy honnan és hová. És melyik vágányról.

Válasz

Újabb részletek a MÁV Split-Budapest pokoljáratáról
2014.08.13.
http://homar.blog.hu/2014/08/13/meg_reszletesebb_pokol_a_mav_split-budapest_jaratan
írja a homar.blog.hu

Hétfő posztunkra
http://homar.blog.hu/2014/08/11/heringkedes_es_pokol_a_mav_split-budapest_jaratan
2 reakció is érkezett. Na egyik sem a MÁV-tól, hanem két egymástól független Pétertől, akik szintén a Split-Budapest vonaton ültek illetve álltak augusztus 1-én. Duplán eladott jegyek, lezárt átjárók, használhatatlan wc, lemaradt utasok. Újabb pikáns részletek arról, milyen 10 órán át a folyosón csapatni. Lehet, hogy tényleg úgy van, hogy vonattal keletre, délre ne megyünk? (És ez nem én bölcsességem, hanem a kalauzé.)

Első Péter beszámolója:

Tisztelt Homár!

A Homárt olvasva láttam, megelőztek a Split-i vonattal kapcsolatban. Mi is ugyanezen a vonaton utaztunk oda-vissza, ugyanebben az időpontban. Néhány kiegészítésem azért lenne:

- Lilla szerint odaúton nem volt probléma. De volt, ugyanis egyáltalán nem működött a légjavító berendezés (úgy tudom, a vonaton nem légkondi van), a vonaton a folyosón teleablak volt, tehát nem lehúzható, a fülkeablak kb. 1/5-e volt nyitható. Ezért már induláskor!! közel 40 fok volt a fülkékben és a folyosón is.
- Már Split felé is annyian voltak a vonaton, hogy sokan a folyosón feküdtek a fülkék előtt.


- Split-ből visszafelé ugyanígy használhatatlan volt a légjavító, hiába kapcsolták be, egyáltalán nem volt érezhető a hatása!
- A tömeg visszafelé valóban brutális volt, a folyosó teljesen tele utasokkal, a 6 fős fülkékben pedig 8-an, 10-en voltak összenyomva, plusz a folyosón fekvő emberek csomagjai.
- A vonatot már Split-ből nem lett volna szabad elindítani, nem igaz, hogy leghamarabb csak Zágrábban lehetett csak ráakasztani egy vagont. A horvát kalauz lerázott magáról minden felelősséget, induláskor átnézte a jegyeket, többé nem is láttuk.
- A visszaúton a WC gyakorlatilag nem volt használható, a dohányosok pedig nem bírták ki,
ott dohányoztak, ahol csak tudtak.
- Nemcsak az a probléma, hogy többször eladtak egy ülőhelyet, hanem az, hogy nem létező ülőhelyekre is adtak helyjegyet!!! (pl. a 48-as ülésre úgy, hogy csak 41-46-ig van számozott ülés).

Vonattal Keletre, Délre ne menjünk, ezt mondta a jegyvizsgáló is...

Üdv:
Péter és nem Tamás!

Második Péter beszámolója:

Kedves olvasók!

A kommenteket olvasva döntöttem úgy (felháborodásomban), hogy kiegészíteném a Lilla által leírtakat pár színes adalékkal (nekem is volt szerencsém a vonaton tölteni az említett éjszakát). Sajnos a hozzászólók jó részének megnyilvánulásából jól látható, hogy miért tart ott a magyar társadalom, ahol tart. Szinte tapsolnak egyesek mások szivatásának és nyilvánvalóan a sérelem elszenvedőjét teszik meg hibásnak olcsó Józsinak meg egyebeknek. Társadalmi szolidaritásból elégtelen. Kiegészítésemet különösen ajánlanám figyelmébe (a teljesség igénye nélkül) neves-becsek “uraaam”, “Bombaló” vagy “dr. phil. Sün” kollegáknak, de azok is figyeljenek (és szégyelljék el magukat), akik hozzájuk hasonlóan gondolkodnak.

Szóval az úgy volt, hogy a Splitből induló N kocsis vonaton (N=6-8, nem tudom) árválkodott hátul a 421-es vagon, az egyetlen ülőkocsi. Amint betolták a vagont, már szálltak is fel az emberek. Kb 1 percbe telt, hogy kibukjon a dolog: egyre több embertől halottuk, hogy ülnek a helyükön, de nemám csak úgy, hanem helyjeggyel! A 6 személyes fülkébe, ahova szólt a jegyem 10 eladott helyjegyet saját szememmel láttam (valószínűleg a maradék 2 is meglett volna, csak nem tudták elverekedni magukat a fülkéig), de természetesen biztosan mi tévedünk, akik átélték és mi vagyünk a hülyék! Ja, nem! Sajnos volt szerencsém lefényképezni az ütköző jegyeinket, szóval bukta kedves mindent jobban tudó fórumtársak (és valószínűleg a kalauznak sem véletlenül kellett ráírnia majdnem mindenkinek a helyjegyére, hogy többszörösen eladva).

Valaki megkérdőjelezte azt is, hogy a vonat reggel 3-kor volt Zágrábban és hogy tömeg akart felszállni. Nos kedves “barátom”, igazad van. Addigra már vagy 1 órát késtünk, inkább 4 volt, de a tömeg nem hiányzott (lásd csatolt képek). Csak érzékeltetésképp, a WC tele volt csomagokkal és minden fülkében a padlón is feküdtek az emberek. Természetesen valószínűleg a fényképezőgép hallucinált és nem voltak a peronon emberek, szórakozásból írt a poszoló a homárra.

Visszakanyarodva az elejére, Már Splitben az indulás előtt úgy nézett ki a vonat, hogy a WC-ig a folyosón fekvő (gyk. helyjeggyel rendelkező) embereken és táskáikon kellett átmászni, a WC-ben csomagok álltak és még a két vasúti kocsi közti fém átjárót is csomagok és emberek töltötték meg A peron meg úgy nézett ki, hogy a vonatra fel nem férő duplán eladott helyjeggyel rendelkező emberek kétségbeesetten szaladgáltak a kocsi első és hátsó ajtaja között.

Látva a nagy tömeget a gondos horvát (vagy magyar?) vasutasok a hálókocsiba átvezető vagonok közötti ajtót a biztonság kedvéért még le is lakatolták, nem csak azzal a kulcsos tipikus vonatos zárral zárták le.

A felháborító dolog nem az, hogy a horvátok vagy a magyarok (ki tudja melyik fél hibájából) duplán adták el a helyjegyeket, hanem ennek a problémának a kezelése. Normál esetben, ha hibázik valaki, akkor elnézést kér és megpróbálja helyrehozni. Itt nem ez történt. A vasutasok mondhatom, hogy magasról tettek az egészre. A hozzáállást a “hibáztam, bocsánat, hogyan segíthetek?” helyett inkább azzal tudnám jellemezni, hogy “lehet, hogy hibáztam, igaz, hogy megszívtátok, de azért leszarom és kuss!”.

Ahelyett, hogy valaki villámgyorsan kerített volna egy másik vagont vagy felmérte volna a helyzet súlyosságát és a többi kocsi folyosólyára beengedte volna az embereket, a vonat belakatolva, marhavagonként teletömve indult el, a peronon fehér zsebkendővel integethettek neki a fel nem fért, de érvényes helyjeggyel rendelkező utasok. 1-2 óra és a víz is elfogyott a WC-ből, de ezen nem csodálkozom (elfelejtették utántölteni).

Szépen haladt a vonat és minden állomáson újabb emberek próbáltak felszállni (köztük helyjegyesek is), akiket nemes egyszerűséggel otthagytunk. Volt aki felszállt letről az egyik háló folyosójára, na őt gyorsan leszedté a kalauzok. A fel nem engedett emberek kétségbeesésükben a lábukat a vonat lépcsőjéte tették (nem engedve záródni az ajtót) és így tárgyaltak a helyi állomás alkalmazottjával, hogy engedjék már be őket a másik vagon folyosójára.

Épp ekkor próbáltam wc-re kommandózni, ezért tudom (mielőtt a mindentudók belekötnének). Nem túl kedves szóváltásba is kerültem az említett vasutassal, aki mindőssze annyit tudott mondani, hogy nem az ő hiábja, nem tud mit csinálni, nem tudja kinyitni a másik vagont, nincsen pótvagon, egyébként is ez máv vonat, úgyhogy beszéljem meg velük. Egy óvatlan pillanatban, amikor a lent várakozók levették a lábukat a lépcsőről kicsit, gyorsan fütyült és elküldte a vonatot a lent állók nagynagy örömére (1 marhavagon és legaláb 6 üres folyosós kocsi gördült ki).

Kapva a javaslaton felhívtam a MÁV-ot a vonatról és vázoltam nekik, hogy mi a módi a vonaton és hogy sürgősen szerváljanak egy másik vagont vagy utasítsák a háló kalauzt a folyosók megnyitására. A vonal túlfelén a kedves úriember közölte, hogy hát ő nagyon együttérez meg minden, de ő sajnos semmi módon nem tud kapcsolatba lépni a kalauzokkal (wtf?). Jólvan, akkor szóljanak a mozdonyvezetőnek. Azt sem tudják természetesen elérni. Jó, akkor szóljanak a következő állomásnak. Sajnos nem tudok mit tenni…..Nos kb. ez a hozzáállás jellemezte a máv-ot is az ügyben, szóval messze nem csak a horvátokat kell szidni.

Kb. 4-kor begurultunk Zágrábba (ekkor már a wc elérhetetlen volt az 1-1 állomáson bepaszírozott emberek miatt), ahol vagy 60 embert próbáltak beterelni a fényképen látható telítettségű vagonba. Itt is megvolt a kocsi elejéről végére és vissza terelés, még jött volna fel a kaller a vagonba, hogy hát biztosan nincsen-e hely (bizonyára viccből utaznak kb. a wc-ben is). Feltehetően lincsközeli hangulat alakulhatott ki és valószínűleg pár helyi kiverhette a balhét, mert kb fél órás huzavona után hoztak egy új kocsit a vonat végére, de persze ez csak arra volt elég, hogy a peronról felszálljanak, a 421-es kocsi zsúfoltságán nem sokat enyhített (sőt, semmit).

Míg az állomáson álltunk, ismét felhívtam a MÁV-ot, ahol ismét a kedves úr fogadta a hívásomat. Ez még a kocsi felcsatolása előtt volt (kb 10-20 perccel). Elmondtam neki, hogy mit látok épp Zágrábban a peronon és hogy itt lincselés lesz. Ismét elmondta, hgy ő nem tud tenni semmit, senkit nem ér el stb stb… Figyelmeztettem, hogy ebből botrány lesz és hogy a Keletit készítsék fel a reklamálók özönére. Azt is jeleztem, hogy a szituáció kulturált kezelése úgy nézne ki, hogy a Keletiben kapásból, kérdés nélkül váltják vissza a jegyeket mindenféle papírmunka kényszerítése nélkül (amit mondjuk egy átszálló külföldinek esélye sincsen elvégezni).

Természetesen mikor beértünk, a szokásos panaszirodába kellett menni, ahol a kezünkbe nyomtak egy papírnyomtatványt, amin a késés (több, mint 120 perc) miatt igényelhetjük vissza a menetjegy árának a felét (amit becsesen majd elbírálnak 30 napon belül). Tökéletes példája annak, hogy egy szolgáltató szándékos adminisztrációs akadályokkal megnehezíti az ügyfelek sérelmeinek a kompenzációját.

Végül a magyar határon kapott a vonat még pár vagont és ezután (röpke 10 órával az indulás után) már lehett levegőt venni, nem kellett a folyosón dohányzók füstjét szívni és széken lehetett ülni a föld és táskák helyett (ollé). Kérdem én, mi tartott ezen 10 órát???

És nem lehet a Szigetre fogni a dolgot. A zágrábban felszállók egy része lehet, hogy szigetelő volt, de már Splittől otthagytunk embereket, az ottani felszállók pedig turisták voltak (szépszámmal magyarok). Egyébként a határellenőrzéskor a rendőrök elejtett szavaiból arra következtettünk, hogy ez a marhavagon effekt eléggé tipikus. Ez szégyen, az országimázs rombolásának tökéletes példája (még ha máskor nem is a helyjegyek sokszorosan eladása a probléma). A fülkémben levő angolok Indiához hasonlították a helyzetet...

Azt meg csak úgy mellékesen jegyezném meg, hogy több 100 ember alapvető emberi méltósághoz való jogt tiporták két lábbal, amikor belakatoltak minket egy marhavagonba. Remélem így már minden világos és a hitetlenkedők is észlelik a problémát, ami nem az utasokban van.

Üdvözlettel,

Peter

Válasz

Kezdetnek. Hogy igaz-e?:

MÁV
http://pestenhallottam.com/tortenetek-magyarorszagrol/nyiregyhaza/mav/

A nyáron utaztam fel Nyíregyházáról Budapestre megnézni a tűzijátékot és a légiparádét a barátnőmmel. Időben érkeztünk az állomásra, hogy ha nagy tömeg van akkor is tudjunk jegyet venni.

Odasétáltam a pénztárhoz:

- Kézcsók. A Holló intercityre szeretnék kérni 90 százalékos jegyet Budapestig. Kártyával fizetnék..

- Pénztáros: 1155 forint lesz. Ott lesz oldalt a terminál.

- Köszönöm szép napot!

Ezután barátnőm is megvette a jegyet, megnéztük hol a vonat és mentünk a peronra várni. Eközben néztük, hogy ki hova, amikor feltűnt, hogy teljesen más a kocsik száma. Ezután feltűnt, hogy más a IC száma, meg a Keleti helyett a Nyugatiba szól a jegy.

Szerencsére 10 perc késése volt a vonatnak így gyorsan visszamentem, hogy kicseréltessem a jegyet.

- Elnézés valami hiba történhetett, mert én a Holló IC re kértem jegyet, de valami másra kaptam, ami a Nyugati pályaudvarba megy.

- Hát én ezzel nem tudok mit csinálni, a Nyugatiba kérte, az a vonat már el is ment így nem tudok mit csinálni.

- Tessék?! Én egy szóval nem mondtam Nyugatit. Holló IC re kértem, az meg Keletibe megy.

- Mert mindig az utasnak van igaza mi? Akkor sem cserélem ki.

- Vegyen vissza! Maga hibázott és cserélje ki!

- De nem cserélem, mert a másik elment és különben is itt nézték a jegyet, miért nem jött vissza azonnal?

- Honnan kellett volna tudnom, hogy mi a vonat száma? És azt gondoltam jót ad, ha a vonat nevét mondom.

- És akkor mit csináljak?

- Cserélje már ki!

- Nem!

- Rendben akkor a felettesével beszélek.

A pénztártól nem messze telefonáltam egyet egy volt MÁV–os dolgozónak, hogy ilyenkor kit keressek, ő mondta, hogy gyorsabb, ha bemegyek az utastájékoztatóba és panaszt teszek a pénztáros ellen.

Bementem, elmondtam a szituációt, mondták hogy elintézik, csak ne panaszoljam be XY-t. Ment a telefon neki, majd mondták, hogy menjek oda, ad másikat.

Már csak pár perc volt az indulásig, így szaladtam.

A pénztáros ugyan kicserélte a jegyet, de amilyen szöveget levágott mellé… Megint személyesedett, káromkodott (nő létére), beszólogatott.

Természetesen erre nekem is elgurult a gyógyszer, mondtam neki én is a magamét, hogy ha ennyire idióta, akkor menjen ki a rétre aztán riogassa inkább a madarakat.

Természetesen megint rossz volt a jegy, mert a menetjegy a Nyugatiba szólt ismét, de mivel már rohantam a vonathoz, ami pont akkor érkezett, ezért már csak utazás közben vettem észre.

Szerencsére nem volt belőle gond, de ha az lett volna és megbüntetnek, akkor tuti vele fizettettem volna meg.

Én nem tudom ennek a nőnek mi baja volt, de ha így folytatja, akkor nem lesz nagy karrierje…

Válasz